A Bodajki Tollaslabda SE 2006.
Az elmúlt évben Magyar Bajnokságokon, Grand Prix és ranglista versenyeken, Diákolimpiákon játékosaink összesen 83 érmet és több 100.000 forint értékű labdát "ütöttek össze, illetve szét". Az érmekből 20 arany, 20 ezüst és 43 bronz. Így természetesen csak az elmúlt év legfontosabb eredményeit, eseményeit fogom ismertetni.
Kiemelkedő eredményeink:
- A 2006-os év korosztályos Magyar Bajnokságain hagyományosan jól szerepeltünk. Sőt, egyesületünk eddigi legnagyobb eredményét értük el azzal, hogy Dilingai Alexandra Magyar Bajnok lett!
További helyezések:
- Kiss Tamás U15 2. hely páros
- Bakonyi Mónika U11 3. hely
- Bajcsy Zsófia U17 3. hely - Ismét 3. helyezést értünk el a felnőtt csapatbajnokság II.osztályába, továbbra is utánpótlás korú játékosokkal.
- Eredményes évet tudhatunk magunk mögött a nagyszabású Grand Prix sorozat végén is. Az egész éves rendezvénysorozat záró eseményén, melyre csak a legjobbak kaphattak meghívást két versenyzőnk is kiérdemelte a dobogó legmagasabb fokát:
- - Dilingai Alexandra
- - Bajcsy Zsófia
- - Bajcsy Bálint
- - Györök Zoltán
- Szép siker volt továbbá Hajdúszoboszlón a felnőtt C kategóriájú versenyen elért összetett első hely, melyet 5 arany, 1 ezüst és 2 bronz éremmel sikerült teljesíteni a Karovszky Orsolya, Bajcsy Bálint, Almádi Zsuzsanna, Tóth Péter összeállítású csapatnak.
- A Megyei Diákolimpián sok bodajki versenyző nyakába akasztottak érmet. Ez összesen 15 darabot jelent, melyből: 4 arany, 6 ezüst és 5 bronz.
- Az Országos Diákolimpián pedig második lett: Dilingai Alexandra és Karovszky Orsolya. Bronz érmet pedig: Almádi Zsuzsanna és Bajcsy Bálint szerzett.
- December 29-30-án immár 5. alkalommal rendeztünk meg 24 órás versenyünket - játékunkat. Az éjjel-nappal zajló rendezvényen sok mérkőzés várt a játékosokra. Az eredményről, több egyéb eredményünkhöz hasonlóan, ismét beszámolót közölt a Fejér Megyei Hírlap.
Helyezettjeink összesen 110.000ft értékben nyertek sport felszerelést.
A szakmai munka vonatkozásában semmiféle probléma nem mutatkozott az elmúlt év folyamán. A kezdő csoportunk ugyan nagyon vegyes, de már látszik, hogy 5-6 játékos komoly eredményekre számíthat, ha továbbra is kitartó és elszánt marad. Sajnos 2006-ban többen abbahagyták a versenyzést, vagy más egyesületben folytatják tovább. Ez érzékenyen érintette az egyesületet, de vélt sérelmekkel továbbra sem foglalkozunk, főleg úgy, hogy szinte mindent az egyesület teremt elő a versenyzéshez.
Az egyesület működése egyébként stabil, de ez az Önkormányzat támogatásának jelentős kiegészítésével érhető csak el. Ehhez azonban, mint ahogy a pénzügyi beszámoló alapján látszik, sokat kell dolgozni.
Bodajk, 2007-03-05 | |
Almádi István | |
BTSE elnöke |